Hibaüzenet

  • {{ item }}

Sikeres tranzakció

Warning message

  • {{ item }}

Húsz éve elkötelezetten

Szerző: Kispál László 2016. Október 2. 22:09:59

Október elsején ünnepli 20 éves fennállását a hódmezővásárhelyi Hwarang-Do Sportegyesület. 

1994-ben voltak legelső edzéseik, az akkor még működő Ifjúsági Parkban a betonpálya és a salakpálya közötti kis teremben. Akkor még a szegedi Olimpos Kwon fiók klubjaként működtek.
Két évvel később, 1996 október elsején megalapították a Hwarang-Do Sportegyesületet,
10 alapító taggal a volt Petőfi Sándor Általános Iskola tornatermében.

Elnökségi tagok voltak: Balázs Éva (akkor még csak 1 danos), Szappanosné Gyevi Klára, Kopasz Attila 
 
Mint arról a Vásárhelyi Hírekben is rendszeresen beszámolunk, számtalan Magyar Bajnok, Diákolimpiai Bajnok, Nemzetközi Bajnok, sőt Európa- és Világbajnok címmel, valamint számtalan további dobogós helyezéssel öregbítették és öregbítik mind a mai napig Hódmezővásárhely sportéletének a hírnevét.
Mint megtudtuk, a 20 éves évfordulót decemberben ünnepi évzáróval koronázzák meg.
 
Jelenleg két helyen folynak edzések, Szegeden, valamint minden kedden és csütörtökön délután fél hattól Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté Szakközépiskola tornatermében. 

 

Forrás: vasarhelyihirek.hu

comments powered by Disqus